Gyorslinkek (karok, egységek)
Keresés Részletes keresés

Bánfalvi Zoltán

szerző: Cserfai Bálint

 

Önéletrajz

 

Bánfalvi Zoltán

 

 

 

 

1979-ben született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium elvégzése után tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta Kovács Dénes irányításával. Itt szerzett művész-tanári diplomát 2002 ápr. 5-én, majd ez évben első helyen felvételt nyert az Egyetem doktoriskolájába. Doktori tanulmányainak befejezésével 2006-ban mester-doktori címet szerzett. 1992-ben és '95-ben az országos Koncz János hegedűversenyen 3., majd 2. helyezést ért el. Rendszeres résztvevője volt Zsigmondy Dénes és Varga Tibor mesterkurzusainak. Szólistaként több alkalommal szerepelt hazai és külföldi zenekarokkal, valamint fellépett különböző rádiós és televíziós produkciókban. 1995-97 között a Magyar Televízió kamarazenekarának koncertmestere volt. 2001 óta több jelentős magyar és külföldi kamara- és szimfonikus zenekarban játszott, ezek tagjaként számos európai, ázsiai, észak- és dél-amerikai hangversenykörúton vett részt. A 2003-ban alakult Budapest Sextet alapító tagja (további tagjai: Bánfalvi Béla, Bársony László, Bársony Péter, Onczay Csaba és Onczay Zoltán). Az együttessel több hazai és külföldi hangverseny mellett lemezfelvétel is készült, az első japán turnéra 2006 szeptemberében került sor. A Pécsi Tudományegyetem művészeti karán a 2005-2006-os tanévtől kezdve tanít egyetemi tanársegédként. Előadóművészi és tanári tevékenysége mellett komponálással is foglalkozik, műveit kimagasló szakmai elismerés övezi.

 

 

 

Hangversenyek Magyarországon:

 

2006-2011: Haydn-fesztivál Fertőd

Kamarakoncertek: Haydn-fesztivál, Molnár C. Pál műterem, Hubay Jenő zeneterem: Haydn, Beethoven, Mendelssohn, Dvořák vonósnégyesei.

2006 dec. 20: Schumann Zongoraötös Baráti Kristóffal és Érdi Tamással.

2004 ápr. 13: Pannonhalma: Budapest Sextet koncert. Brahms: B-dúr szextett, Csajkovszkij: Souvenir de Florance

2005. márc. 17: Magyar Rádió márványterem: Budapest Sextet koncert, rádiófelvétel: Mozart: Grande Sestetto Concertante.

Hangversenyek jelentős hazai és külföldi szólistákkal: Ágoston András, Perényi Miklós, Baráti Kristóf, Fenyő László, Várdai István, Rost Andrea, Szokolay Balázs, Bogányi Gergely, Szalai Antal, Ránki Dezső, Szabadi Vilmos, Lendvai József, Stefan Vladar, Reinhold Friedrich, Paula Robison, Nobuko Imai, Jeremy Menuhin, Olivier Charlier, Marielle Nordmann, Maria Kliegel, Jana Bousková.

Számtalan egyéb hangverseny a Solti György, Erkel Ferenc, Budapesti Vonósok kamarazenekarok tagjaként.

 

 

Hangversenyek külföldön:

2000-2006: Klassik-Festival Ruhr, Philharmonia Hungarica

2006-2011: Oberösterreichische Stiftskonzerte. Zongorázik és vezényel: Stefan Vladar

2006-2011: Neuberger Kulturtage. Zongorázik és vezényel: Stefan Vladar

2009-2010: Cello-Akademie Rutesheim. Szólisták: Fenyő László, Claudio Bohórquez, Jens Peter Mainz, Wolfgang Emanuel Schmidt

2001: Németország, Görögország. Szólista: Dmitris Sgouros. (Salzburger Kammerorchester) vez: Jun Kuk Lee

2002 nov.: Amerikai Egyesült Államok, Szólista: Paula Robison

2003 márc: Madrid (Solti György kamarazenekar)

2004 febr.: Kanári-szigetek

2004 ápr.: Corvey, Niederstotzingen, Wien

2005. máj.: Brazília, Chile

2006. szept.: Japán (Budapest Sextet)

2008 ápr.: Németország (Budapesti Vonósok)

2009. dec-jan.: Kína (Symphonia Vienna)

 

 

Koncertek szólistaként:

2002 márc.: Collegium Hungaricum, Wien: Dohnányi: cisz-moll szonáta (Farkas Gábor), Bach: a-moll szólószonáta

2003 aug. 13. Fertőd: Mozart: G-dúr hegedűverseny (Wiener Kammerorchester)

2005 máj. 10: Tóth Péter: Budapest Concerto

2005, 2006, 2007 júl: Vivaldi: A négy évszak (Váci Kamarazenekar)

2008 jún. 12. Deák téri evangélikus templom, Bach: d-moll Kettősverseny (szólista: Bánfalvi Béla)

2009 máj.: Szent Margit Gimnázium, Bach: d-moll Kettősverseny (szólista: Matuska Réka)

2009 okt.: Szent Margit Gimnázium, Vivaldi: Az Ősz

2010 okt.: Szent Margit Gimnázium, Vivaldi: Az Ősz

2010 nov.: Művészetek Palotája, Vivaldi: a-moll kettősverseny (szólista: Banda Ádám) (Budapesti Vonósok)

 

Hanglemezfelvételek:

2003. júl: Mosonyi: Mise. (Erkel Ferenc Kamarazenekar)

2005. jan: Mosonyi, Dohnányi: String Sextets (Budapest Sextet)

 

 

Átiratok:

 

Igor Frolov: Divertimento, Tréfa. (ered: 2 heg., zong.): vonósszextett, kamarazenekar.

Fritz Kreisler: Syncopations, Marche Miniature Viennoise (ered: heg.-zong.): kamarazenekar.

Csajkovszkij: Variációk egy Rokokó-témára (ered: cselló szóló - szimf. zkar): cselló szóló - kamarazenekar.

Erkel Ferenc: Brankovics György - nyitány, Sarolta - nyitány (ered. szimf. zkar): kamarazenekar.

Dohnányi Ernő: Pastorale (ered: zong. szóló): kamarazenekar.

Liszt: Missa Choralis (ered: kórus - orgona): kórus - kamarazenekar.

Liszt: Dalok (Wieder möcht' ich dir begegnen, Ich liebe dich, Hohe Liebe, Der Glückliche, Kling leise, mein Lied) (ered: szopr - zong): szopr - kamarazenekar.

Bazzini: La Ronde Des Lutins (ered: heg-zong): heg - kamarazenekar, klar - vonóskvintett.

 

 

Saját szerzemények:

 

Zongoraverseny (2001) bem.: Legendy László, Budapesti Vonósok (2011. febr. 12, Művészetek Palotája Üvegterem)

Duó (heg-cselló) bem: Onczay Zoltán, Bánfalvi Zoltán (2005. máj. Zeneakadémia nagyterem)

 

Program 2012


Hangversenyek Magyarországon

-        2012 . 01 . 17. Budapest - Nádor terem

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf

 

-        2012 . 03. 09. Fót

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 04. 14. Szentendre

Szóló - Albinoni, Gounod, Paganini, Massenet

 

-        2012. 04. 27. Budapest - Klebelsberg Kultúrkúria

Magyar Kamarazenekar - Perényi Miklós

 

-        2012. 05. 27. Szentendre

Szóló - Albinoni, Gounod, Paganini, Massenet

 

-        2012. 05. 31. Pécs

Schubert Quintet - Baráti Kristóf, Bársony Péter, Bogányi Tibor, Várdai István

 

-        2012. 06. 03. Gyöngyös

Szóló - Albinoni, Gounod, Paganini, Massenet

 

-        2012. 06. 16. Pécel

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 06. 23. Nagykőrös

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 06. 25. Budapest - Márványterem

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf

 

- 2012. 06. 27. Budapest - Márványterem

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf

 

-        2012. 08. 09. Pécs

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf, Bársony Péter, Várdai István kurzus

 

-        2012. 08. 18. Fót

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 08. 20. Budapest - Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola

Magyar Kamarazenekar - Fehér Ernő kurzus

 

 

-        2012. 08. 26. Budapest - Bartók emlékház

Magyar Kamarazenekar

-        2012. 10. 01. Budapest - Klebelsberg Kultúrkúria

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 10. 06. Budapest - Fasori Evangélikus gimnázium

Magyar Kamarazenekar

 

-        2012. 10. 14. Budapest - RAM Colosseum

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf

 

-        2012. 11. 21. Budapest - Nádor terem

Magyar Kamarazenekar - Várdai István

 

-        2012. 11. 27. Budapest - MOM Kulturális Központ

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf

 

-        2012. 12. 12. Budapest - Nádor terem

Magyar Kamarazenekar - Kiss B. Atilla

 

Hangversenyek külföldön

 

 

-        2012. 12. 30. Svájc - KKL Luzern

Magyar Kamarazenekar - Baráti Kristóf, Sergei Nakariakov, Boldóczki Gábor

 

 

 

 

Egyetemi események

 

-        2012. 03. 19 - 23.

Művészeti kar, Szakmai hét - Baráti Kristóf kurzus - házigazda

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

utoljára frissítve: 2013. február 18. 10:14:51

« vissza