Pólus László
Biográfia
Zeneiskolai tanulmányai után a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke lett Debrecenben. 1990-ben a Kecskeméten megrendezett III. Országos Szakközépiskolai Gordonkaverseny győztese. 1990 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Mező László gordonkaművész irányításával, majd a Bázeli Zeneakadémia növendéke Thomas Demenga növendékeként. Részt vett Perényi Miklós, Onczay Csaba, Uzi Wiesel és David Geringas mesterkurzusain.
Rendszeres szereplője a Jeunesses Musicales vidéki hangversenyeinek. 1992-ben a Youth European Strings budapesti mesterkurzusán a Legjobban szereplő csellista címmel illették. 1993-ban a Zeneakadémiát képviselte zenésztársaival Párizsban egy nemzetközi kamarazenei találkozón, amelyet CD-felvételen is megörökítettek. Szintén 1993-ban rendszeresen közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fiatalokat támogató programján, a Zenekari Akadémián. Itt számos hangversenyen, rádiófelvételen játszott nemzetközi hírű karmesterek irányításával. 1994 júniusában a Zeneakadémia által megrendezett Popper Gordonkaversenyen első helyezést ért el, valamint 1998-ban elnyerte a Magyar Rádió Csellóversenyének különdíját.
1996-tól a Magyar Állami Operaház szólócsellistája, 1999-től tagja a Somogyi Vonósnégyesnek. 1994-tól 1996-ig a Budapesti Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, 2002-től a Magyar Virtuózok Kamarazenekarának tagja. 2001-től 2004-ig tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében. 2009 szeptemberétől részt vesz a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának doktori (DLA) képzésén.
Díjak, elismerések
1999 Artisjus-díj
2002 Juventus-díj
Diszkográfia
Forrás: info.bmc.hu
|
utoljára frissítve: 2010. november 23. 15:10:13